Sajtóközlemény - Növelte bevételeit és folytatja stratégiai célkitűzései megvalósítását a KELER Csoport

Budapest, 2017. május 31. – A kedvező gazdasági környezetnek köszönhetően bevétel növekedéssel zárta a 2017-es évet a központi értéktári és klíringszolgáltatásokat nyújtó KELER Csoport. A KELER Központi Értéktár Zrt. bevételei éves összevetésben 6,38 százalékkal 4,859 milliárd forintra emelkedtek. A KELER KSZF Zrt. 1,386 milliárd forint bevételt ért el 2017-ben, ez 8,4 százalékos növekedést jelent a 2016-os szinthez képest. A 2017-es évben a KELER Csoport folytatta stratégiai céljai megvalósítását, amelyek középpontjában a regionális értéktári szerep erősítése és a kapcsolódó szolgáltatásfejlesztések állnak.

A központi értéktári és klíringszolgáltatásokat nyújtó KELER Csoport eredményes évet zárt 2017-ben. A cégcsoport egyik vállalata, az értékpapírok kibocsátásának, az értékpapír-tranzakciók kiegyenlítésének legfontosabb háttérintézményeként működő KELER Központi Értéktár Zrt. szolgáltatói tevékenységből származó összesített bevételei 4,859 milliárd forintot tettek ki, ami meghaladta az üzleti tervben szereplő szintet és az egy évvel korábbihoz képest 6,38 százalékos emelkedésnek felel meg.

Mónus Attila, a KELER Csoport vezérigazgatója közölte, hogy a KELER Zrt. terv feletti teljesítményében és a bevételek éves szintű növekedésében főbb szerepe a magyar gazdaság bővülésének, valamint a Csoport által kiszolgált, elszámolásba bevont szervezett értékpapír- és energiakereskedelmi piacok növekvő forgalmának volt. Kiemelte,
hogy a növekvő bevételek egy stabil működési környezetben valósultak meg.

Terv felett a díjbevételek

A vezérigazgató a KELER részletes eredményeit ismertetve azt is elmondta: „Az összesített bevételeken belül a KELER jutalék- és díjbevételei az üzleti tervben elvárt szintet 38 millió forinttal haladták meg, így elérték 4,538 milliárd forintot. A KELER működési költségei és ráfordításai egy egyedi tétel eredményeként mintegy 3,758 milliárd forinttal meghaladták a tervezettet. A KELER 2017-es pénzügyi eredménye 1,222 milliárd forint volt, a tervezettnél 103 millió forinttal alacsonyabb eredmény az üzleti évre jellemző mérséklődő hozamkörnyezettel kapcsolatos ügyfélszámla-állomány csökkenésével, átrendeződéssel magyarázható.

Növekedés a KELER KSZF-nél

A KELER Csoport másik vállalata, a klíringházi és garanciaszolgáltatásokat nyújtó KELER KSZF Zrt. is növelte bevételeit 2017-ben. Mátrai Károly, a KELER KSZF vezérigazgatója elmondta, hogy a megelőző üzleti év díjbevételeinél közel 90 millió forinttal magasabb díjbevételt realizált a társaság. A tőkepiaci bevételek 2016-hoz képest összességében 10 millió forinttal nőttek, emellett 2017-ben az energiapiacról származó bevétel 40 millió forinttal múlta felül a 2016-os rekordszintet. A CEEGEX piaci spot és határidős bevételek közel a háromszorosukra nőttek. A KELER KSZF összesített bevétele 1,386 milliárd forintot tett ki 2017-ben, ez az egy évvel korábbit több mint 8,4 százalékkal haladja meg.

Célkeresztben a terjeszkedés

A KELER Csoportnál elindított szolgáltatásfejlesztési program tavaly jelentős felülvizsgálaton ment keresztül, a KELER a modernizáció továbbvitele során továbbra is a piaccal közösen kialakított tartalmi fókusz megvalósítására törekszik annak érdekében, hogy az eddig piaci oldalon megvalósított fejlesztések a jövőben is alkalmazhatóak legyenek. A fejlesztéseknél kiemelt fontossággal bír a T2S szolgáltatások automatizálása.

A KELER Csoport 2017-es éve hozzájárult a stratégiájában kitűzött célok eléréséhez, az elszámolási, klíringházi és jelentési szolgáltatások nemzetközi szinten is jelentős szereplőként való képviseletéhez, amelyhez aktív ügyfélkapcsolati tevékenység társult. A piaci és szabályozói változások újabb alkalmat biztosítottak a KELER Csoportnak az ügyfelekkel való kapcsolatfelvételre és értéknövelt szolgáltatások kiajánlására, mindez hozzájárult az ügyfelek számának megőrzéséhez, bővüléséhez.

Mónus Attila kiemelte, hogy a 2017-es év lezárásaként a KELER Csoport köszöni ügyfelei, partnerei bizalmát és örömmel tekint a 2018-as jubileumi évre, tekintve, hogy 2018-ban  ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a KELER, és 10. évfordulóját a KELER KSZF.

 


KELER Csoport

Az 1993-ban alapított KELER Központi Értéktár Zrt (KELER) tulajdonosai a Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Értéktőzsde. Leányvállalatával, a KELER KSZF Zrt-vel (együtt: KELER Csoport) biztosítja és működteti a hazai tőkepiac és szervezett gázpiac, valamint a European Commodities Clearing AG-vel együttműködésben számos európai energiapiac zavartalan működését biztosító infrastruktúrát. A KELER a magyar tőkepiac egyedüli központi értéktáraként a magyar értékpapírok kibocsátásának, az értékpapír tranzakciók kiegyenlítésének központi háttérintézménye. A KELER KSZF ugyanakkor klíringházként biztosítja az ügyletek biztonságos és átlátható elszámolását, gyakorlatilag helyettesíti az egy vagy több pénzügyi piacon kötött szerződésekben érintett ügyfeleket. Vevőként lép fel valamennyi eladóval szemben és eladóként valamennyi vevővel szemben úgy, hogy mindannyiukkal szemben kizárólagos szerződő félként jár el és garanciát vállal az ügyletek teljesítéséért. A KELER KSZF a legmagasabb európai követelményeknek megfelelve klíringházként a Budapesti Értéktőzsde, az MTS Hungary állampapír kereskedelmi piac, a CEEGEX Közép-Kelet-Európai Szervezett Földgázpiac, és a magyar kiegyenlítő gázpiac számára nyújt klíringszolgáltatásokat, valamint a HUPX magyarországi szervezett villamosenergia-piacon, a hazai HUDEX határidős energiatőzsdén, illetve a német, a brit, a benelux és a francia, valamint a cseh és a szerb energia piacon, és az osztrák gázpiacon nyújt általános klíringtagi szolgáltatásokat.

A KELER Csoport olyan innovatív szolgáltató, amely megbízható szakmai és informatikai háttérre támaszkodva, a nemzetközi gyakorlatnak, a hazai és nemzetközi jogszabályi előírásoknak megfelelően, a piaci szereplők jelenlegi és jövőbeli igényeinek figyelembe vételével, velük egy érdekközösségben, stabil tulajdonosi és tőkepozíciójára építve szolgálja ki ügyfeleit. Célja, hogy a piaci és szolgáltatási innovációra építve regionális és európai szinten is meghatározó piaci szereplővé váljon.